-

kicsit a padlón vagyok, lesz ez még így sem

jöjjön 2vers, ami mindig eszembe jut ilyenkor:

Van olyan perc,mikor szívünkben
az élet lángja fellobog,
van olyan perc,mikor aszt hisszük,
hogy lehetünk még boldogok.
Szép asszonyarcok hosszú sorban
reánk ragyognak,intenek,
velünk vannak a csókban,borban
Ámor és Bacchus istenek.

De oly múló a mámor üdve,
elszáll az ámító remény,
nem ígér édes boldogságot,
miként a mámor éjjelén.
S míg ránk tolul a végzet átka,
amely lelkünkre visszajár-
szívünk olyan,olyan üres lesz,
mint a mámort adó pohár.

(Ady Endre: Van olyan perc....)

és a másik:

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

(József Attila: Reménytelenül)