Most találtam 🙄
"Jól vigyázz, ha egy felejtőt szeretsz. Mert a felejtők feltűnés nélkül távoznak a szíved előszobájából. Gondosan ügyelnek ugyanis arra, hogy ne haladjanak beljebb, és ne tegyenek rád túlságosan mély benyomást.
Azt vallják, nekünk, érző embereknek, emlékezőknek így talán esélyünk marad a hiányukat feldolgozni.
A felejtők jól ismerik a modern párkapcsolatok forgatókönyvét, talán ők maguk írták ilyen kurtán érthetetlenre, ép ésszel felfoghatatlanra.
Nincs lelki poggyászuk, nincs múltcsomagjuk, így utaznak, emlékek és egykor szeretett emberi arcok nélkül.
Ha találkozol velük, nincs mit lerakjanak eléd, üres kézzel, üres elmével, üres szívvel érkeznek meg hozzád.
Nem teszik le a csomagjaikat a küszöbön, nem kérik, hogy segíts kipakolni belőle a csalódást, szívfájdalmat. Ne próbáld megfejteni az elköteleződésre képtelen emberek lelkivilágát.
Talán mintha éppen pontosan ez lenne a céljuk, hogy elkezdj végre kötődni, ragaszkodni hozzájuk.
Mintha a szeretet és a ragaszkodás energiája táplálná a távozásuk szándékát, mindez megadná számukra a jelzést, menni kell.
Azt hiszed, könnyű lesz vele a dolgod, mert neki semmije és senkije nincs?
Ő csak a szívedet tördeli majd halkan, alattomosan, csak a jelen pillanatot akarja megélni veled, mert a gyenge, kezdetleges kötelék úgyis széthullik, mielőtt virágba borulna.
Egy felejtőnek nem való a szerelem, nem is engedi az életébe, hiába kopogtat, dörömböl az ajtón, hiába szaggatja érzések nélküli lelkének ablakait.
Soha nem fogod megpillantani saját magad egy felejtő arcában.
Ne sajnáld, ne vágyd a közelségét, ne nézz utána sóváran, egy felejtő sosem fordul vissza. Számára hófehér, villódzó, üres tárhely a múlt. "
kiralyeszter.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése