2-3 hetet küzdöttem Elaine N. Aron Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve című könyvével.
Ez egy ilyen "munkafüzetszerűség", csomó kitöltendő feladattal.
A moly.hu-n volt, aki ódákat zengett arról, mekkora segítség volt számára ez az írás. Megint előjön az, hogy ezeket az ajánlókat nekem nem kellene olvasni, nekem általában úgysem az tetszik, ami az átlagnak. :D (Mondjuk ez is egy szuperérzékenyekre jellemző tulajdonság.)
Szóval, ami pozitívum volt számomra:
- Ha nem tudod megérteni, miért vagy fura/különc mások szerint, akkor segít beazonosítani, hogy valószínűleg szuperérzékeny vagy. Ez nem betegség/patológiás, illetve ha más nem vesz ennyire a lelkére dolgokat, az sem feltétlenül felelőtlen/gonosz vagy bántalmazó, stb...ez egy típus és ennyi.
-Vannak olyan tulajdonságaink, szokásaink, amelyeket még talán mi magunk sem értünk. Erre szerintem folyamatosan keressük a válaszokat, ahogy tudatosul bennünk az, hogy az átlag nem így látja/reagál a helyzetre. (Az emberek kb. 20 százaléka szuperérzékeny szerinte.)
Mostanában divat ezeket autista jegyeknek címkézni, vagy traumából fakadó triggerekként, szerinte alap, hogy pl. a zajokra különösen rosszul reagálunk, vagy az új helyzetekre, stb stb.
Ami negatív volt nekem:
- Ezt a könyvet, ha nem könyvtárból kölcsönzöm, saját példányom van és nem a buszon olvasom, van lehetőségem teljesen nyugodt körülmények mellett végezni a feladatokat egyedül, akkor hasznos-nyilván nem volt, olvasni elsősorban utazás közben szoktam, enélkül viszont semmi értelme.
-Vannak olyan feladatok, amelyek egy diszfunkcionális családban nevelkedett, traumatizáltabb ember számára szerintem veszélyesek.
Arra gondolok itt, hogy pl. a családállítás sem való mindenkinek, és nem szabad részt venni ilyenen, ha mellette nem jársz folyamatosan (hatékony, személyre szabott) kezelésre, mert sok olyan dolgot felhozhat, amit elnyomtunk, és nem hiába nyomjuk el azokat az emlékeket. A komolyabb dolgok feldolgozásához pedig nem lesz elegendő egy könyv.🤷
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése