Abszolút kedvenc 🤍🖤☯️
Ritkán osztom meg, mert állandóan félreértelmezik (még az én nagyra becsült magyartanárnőm is, akinek ezen kívül minden állítását mindig elfogadtam). ...szerintem ez a vers a valódi, mély szerelemről szól, ha oda-vissza működik
Semmiért Egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Ma voltunk kirándulni egy barátnőmmel.
Az első két fotó Nagymaros (Visegrádi Vár), a többi mind Verőcén készült.
"Kegyed a napsugár, a harmatcsepp, a madárdal! Én meg afféle rémalak vagyok, nem is ember, nem is állat, magam sem tudom, hogy micsoda: valami, ami még a kavicsnál is keményebb, megtiportabb, alaktalanabb"
"Körülbelül másfél-két esztendővel a történetünket záró események után (...)a Sólyomhalom pincegödrében (...)
a sok rémes csont között találtak két csontvázat, melyek egyike sajátságos módon ölelte a másikát.
Az egyik csontvázon, a nőin, még látszottak egy valamikor fehér ruha foszlányai, (...)
A másik, amely emezt átölelve tartotta, férfi csontváz volt. Feltűnt, hogy a gerincoszlopa ferde, a feje a lapockacsontok között van, és rövidebb az egyik lába. A nyakcsigolyáján egyébként nem volt törésnyom, s ebből látszott, hogy nem akasztófán végezte. Az a férfi, akiből ez a csontváz lett, idejött, és itt halt meg. Amikor le akarták választani arról a csontvázról, amit ölelt, porrá omlott."
Ötödik nekifutás: Victor Hugo – A párizsi Notre-Dame. Bár a realizmus, naturalizmus (Zola🖤) közelebb áll hozzám, ez a regény most eléggé betalált.
Van benne egy rész, amit sehol nem idéznek teljes egészében, mutatom:
"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain.
De ami aztán már teljességgel megmagyarázhatatlan, minél elvakultabb ez a szenvedély, annál időt állóbb, és akkor a legszívósabb, amikor a legkevesebb benne az értelem."
Szeretem a kedves, tiszta embereket.
A tavasz illatát, a mosolyt, a mélyre húzó tekintetet, a kedvességet🫠. Ha segíthetek, mikor nem kérik, de látom, hogy kell. Együtt nevetni, borozni, csókolni. Alkotni. A kutyusok tiszta önzetlen szeretetét🫠, a cicák puha, kacérkodó allűrjeit🫠, simogatni, szeretni, az erdőt,a fákat és a felhőket, a viharban kuckózást, a szobrokat-a festményeket, a szép épületeket, a túrázást, a sétát, az olvasást,
Amikor valakinek az álmát válthatom valóra, és látom az arcán a ragyogást: 👰🏼♀️
Amikor a hátam mögött is elismernek.🫣
Ha szadista nárcisztikus nevelt, nem ez az alap értékrend. Mégis ez lett. 🤷🏼♀️ Átírtam? Nem kellett. Nekem ezek a fontosak.
Ezekből kívánok minél többet idén (is). ✨📝
