Együttérzek azokkal, akiknek a halottak napja körül nem fér meg a vidámság, annyira eltölti a gyász a szívét, lelkét (persze amennyiben ez nem felszínes képmutatás). Éreztem így korábban. Bár lenne erre vigasz!
Most viszont engem a Halloween közeledtével az az érzés kerít hatalmába, ami miatt divat- és jelmeztervező lettem. Ha tervezek valakinek/ karakternek, olyan, mintha picit belebújhatnék annak a személynek a bőrébe.
Színdarabnál is kiírok minden tulajdonságot, jellegzetességet, gesztust, viselkedésmódot, amit említenek a mű közben minden egyes karakterről, személyi tervezésnél is. Keresek "sémákat"/"sztereotípiákat", és aztán "beleérzek". (Biztosan lenne erre jobb szó.)
Mit vennék fel, ha ő lennék? Hogyan sminkelnék? Hogyan fésülném a hajamat? Mennyi pénzt költenék magamra? Mennyit akarnék/mennyit tudnék?( - mindegyik mást jelent, máshogy nyilvánul meg. )
..
Nagyon izgalmas néha kilépni a magunk álarca(i) mögül és egy rövid időre másét is felpróbálni.
Szabó Lőrinc Börtönök című versének részlete eléggé idevág:
"Mindig egy testbe zárva lenni?
Mindig csak én? Sohase más?Sehol igazi változás?
Hogy bírjátok ezt elviselni?
Más ember! Mért nem lehetek?...."









