A Merle-kihívásom utolsó előtti kötete az Üvegfal mögött volt. Unokatesóm szoktatott rá az író műveire, és talán tőle kaptam ajándékba ezt a könyvet (is) vagy 10-15 éve, de annyira sikerült elkevernem, hogy végül csak most jutott rá sor. Azt hiszem, ez a 12. a sorban, így a nem történelmi témájú regényei közül már csak egy maradt hátra.
Nem mondom, hogy nem tetszett (de azt sem, hogy kifejezetten igen), mindenesetre teljesen más volt, mint amire számítottam.
A könyv a 20-as éveik elején járó fiatal egyetemisták hétköznapjait mutatja be a tipikus problémáikkal - egy csipetnyivel több politikával fűszerezve, mint amennyire ez egy átlagos 20 évest általában foglalkoztat a jóléti társadalomban. (Legalábbis minket annak idején ez teljesen hidegen hagyott.)
A különféle társadalmi osztályokból érkező fiatalok eltérő érzelmi intelligenciával és célokkal kapcsolódnak egymáshoz... vagy használják (ki) egymást. Némelyikük úgy kezeli a partnerét, mint egy tárgyat, miközben világmegváltó terveket szövögetve úgy érzi, morálisan, intelligenciában és értékrendben messze a nyárspolgárok felett áll.
Gondolom, érezhető a negatív felhang. Nem tudom, hogy ez a korosztály vagy kifejezetten az ilyen típusú férfiak sajátossága-e, de döbbenetes, ahogy képesek elhinni: létezhet valódi erkölcsi érték őszinte szeretet nélkül.
A tárgyiasítás, vagy az intim együttlétek - amikből épp az intimitás hiányzik - nyers leírása tette helyenként számomra gyomorforgatóvá a sztorit.
Merlére jellemzőek a pikáns részletek, és ha a történelmi korhoz vagy a karakterhez jobban passzolnak, azok helyenként durvák is lehetnek. Itt viszont az üres, frivol leírás tette kellemetlen élménnyé a könyvet... és a tőle megszokott, jellegzetes szarkazmus is hiányzott.
Jöjjenek a kigyűjtött idézetek:
„A képességeim nincsenek összhangban a hajlamaimmal.”
„A professzorok közötti eszmecserékből sohasem az eszmék hiányoznak, hanem a csere.”
„Mikor mondjuk egy nőre, hogy kacér? Ha nem győzi kínálni, amit esze ágában sincs odaadni. És mikor mondjuk, hogy prűd? Ha nem győzi megtagadni, amit eszünk ágában sincs követelni tőle.”
„Isten megáldott egy arccal, ti meg csináltok magatoknak egy másikat...” (Hamletből idéz)
„Ez sem egyéb, mint a fogyasztói társadalomra jellemző elfojtás. A gyönyör elvének feláldozása a realitás elve oltárán.”
„Mint a gyümölcs, mikor húsa áttörve hiányát átváltja omló gyönyörbe egy szájban, hol meghal, s formát cserél...”
„A forradalom egy óra negyvenötkor abbamaradt — tette hozzá —, álmosság okából.”
