Bár tervezek, készítek hasonló ruhákat, de ez most egy Dolce&Gabbana csoportban volt (a táska miatt).
Nem szeretem, ha a táska és a cipő színe nem stimmel. Egy nő, akinek van 30 pár cipője és ugyanennyi táskája, az legyen annyira igényes, hogy azonos színt választ. (Nem tudom a férfiakat miért mentem fel ez alól, valószínűleg nem láttam még férfiakat ennyi pár cipővel és táskával.)
Attól, hogy most azt mondja valamelyik jöttment stylist, hogy nem kell ehhez ragaszkodni, a jól öltözöttség alapja évtizedek óta ez, és ez marad is és PONT! (! :D)
Az ő véleményük a divattörténet szempontjából mákszemnyi, nem befolyásolja, csak egy olyan vadhajtás lesz, mint a csótányrobbantó buffalok a 90-es évek végén.
Egy divattervezőnek is lehetnek elvei, sőt, kellenek! Ragaszkodik tradíciókhoz, a tervezés is egy olyan stabil, mély origót (értékrendet) feltételez, mint egy fa a gyökerével. Az ágakhoz, aztán az újabb kicsi ágacskákhoz virágzáshoz, levelekhez, rügyekhez kell a stabil alap. A tudás, a tehetség, az értékrend.
Gyerekként, sőt, még később is élt bennem a remény, hogy egy divattervező minden nap így öltözködhet. (..de az a tervező valószínűleg nem távolsági busszal ingázik és van egy társa, aki "földeli"- mondjuk az első csak kifogás, ha felszínes nyüzsgésre vágynék már rég visszaköltöztem volna fővárosba).
Bármennyire szép ideál azt hinni, hogy mi mindentől függetlenül jól lehetünk és az önmegvalósítás és a boldogság bármitől és bárkitől független, aki ezt állítja, az az emberi biológiai alaptermészetét kifelejti a képletből.
