2020. március 18., szerda

Önkéntes karanténom 3. napján nekiláttam az elkövetkezendő időszakom megtervezésének.

Amióta 2019. októberében a színházban beadtam a felmondásomat, abban bíztam, hogy több időt fordíthatok majd a valós tervezésre (nappali óráimban lehetőleg), sőt, hátha +pár óra alvással is támogathatom majd a szervezetem regenerálódását.

Féltem attól, hogy ez egy olyan lavina, ami hosszú távon ugyan ehhez vezethet, de sok átdolgozott éjszaka előzi még meg.
Gyanúm természetesen beigazolódott. 🤪😁 🙈
Egy költözés is nehezítette az időm bosztását, és több szakmai kihívással is szembekerültem, melyekkel boldogan, de ismét a szervezetemet túlhajtva sikerült megbirkóznom.

Március közepétől a forgalmazóhelyeink bővítése és az online marketing erősítése lett volna a cél, a meglévő egyedi megrendelések mellett.
Jelen pillanatban a "vírushelyzet" miatt én is az itthon ellátható feladatokra korlátoztam tevékenységi köreimet.

Így az aktuális megrendelések elkészítése mellett készülő új Hecendorfer ruhadarabokról készült fotókkal  találkozhattok majd az oldalon. (Nem az egyedi megrendelők ruháival, az mindig 7 pecsétes titok 🤫 😁🌸🙏💗😍)


A veszély elmúltával rendelhető/megvásárolható darabokról lőtt fényképekkel, a darabok elkészülésével kapcsolatos információkkal, lépésekkel.

Olyan anyagismereti és/vagy kivitelezést érintő részletekkel, amely a ruha viselése szempontjából érdekes lehet, vagy   legalább unaloműzés szempontjából hasznos lehet- ha a Dosztojevszkij kötet vagy a gyerekek matekleckéje mellé kellene valami nagyon lightos és szórakoztató. :D

A facebook és instagram oldal továbbra is elsősorban a képanyagot tartalmazza majd,  rövidebb szöveggel, a bővebb ismeretanyagot itt lehet majd elolvasni, annak akit érdekel.

Indulhat a munka! 😍

#tervezzvelem
#maradjatokotthon
#divattervezővagyok
#magyartervezővagyok
🎀💗🙏😍



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése