végre fél év után rájöttem, hogyan tudnám kiírni magamból azt ami böki a csőröm(és a csupán szakmai bejegyzéseket)miért váltották fel hirtelen a magánéleti ömlengéseket tartalmazó bejegyzések..
ok:
"... Megölt engem barátom.
Kinek vagyok barátja most?!
Összetereltek útszéli kövek.
Vértócsából bogárhad csipkedett ki.
Igen: vörös tó lett belőlem.
Állatok itatója.
- Partok között átívelő híd...
Hangos lények otthona-fészke.
Megölt engem barátom.
Éj éjre jött.
Kidőltem. Szétomoltam.
De épületté, szent edénnyé lettem és, ó,
tündökléssé belül!"
Nő falt belém.
Testek tajtékkő-partja szívott
zengő patakot, engem.
Fény fonnyasztott.
Ah, és elhajított anyám,
kis nyári csokrot, mely kehelyként rajta nyíltam.
Felkoncolt csörtető apám.
Ó, csókok eltiport ágyásai!
Ó, jaj!
Hol a hazám?!
- Kitéve pörén a bőgő időbe:
tanulj önuralmat! Tanulj keménységet!
Tanulj kenyér után lopózni!
Kövér italt rágj!...
Tanulj meg hálni úszóhíd-zugokban!
Tanulj meg járni rongyosan!
Hívjanak csavargónak!
Tanulj meg fojtogatni!
A vért tanuld meg!
Tanulj meg elmerülni! És egy lenni a
meg-nem-számláltakkal: kicsiny s valóban egy!
Tanulj undokságot s dögöt ölelni!
Féreg-fiókát táplálj szíveden!
Tanuld meg: semmitől sem menekülhetsz. S a végén
nem maradhat tőled semmi idegen.
Ízleld meg a gonosz magányt, a keserűt...
De mindezek révén végül tanuld meg:
mondatod kalapálni,
csiszolni szód,
élesíteni szellemed,
késszé faragni versed...
Előre! Ember! Mozgósítsd magad!
(Johannes R. Becher : A költő)
hatás:
Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.
Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.
(Karinthy Frigyes : Előszó)
/Schiele:woman's back/
még hordják....
Hogy nemrég partra dobta
a vihar,
mennyit kinlódott ez a
pici hal!
Puha ringásból érdes
szögletek
közé zuhant, sors és vad
rémület
fogta fogóba, zord kő,
az alá
beszorult, – ott ficánkolt
még soká,
s ott fult meg az esőben
szomjasan;
halott kis szája most is
tátva van.
A száj most már örökre
így marad,
kapuján ki-be hangyák
rajzanak,
boldogan, izgatottan
cipelik
haza a drága préda
részeit,
az istenküldte, édes
uj vagyont –
holnap már csak pikkely lesz
itt, s a csont,
s az üres száj, mely sohse
mondja ki,
hogy hogy fájt neki nemrég
valami.
(Szabó Lőrinc - Valami fájt)
