facen találtam, szerintem nagyon megható 

Az 1980-as években Paul és Kris Scharaun egy táncon ismerkedtek meg – egy olyan rendezvényen, amit fogyatékkal élőknek szerveztek. Kris egyszerű ruhát viselt, de a mosolya beragyogta a termet; Paul, aki eleinte félénk volt, nem tudta levenni róla a szemét.

Mindketten Down-szindrómával éltek, de azon az estén nem léteztek címkék – csak két fiatal, akiket egymáshoz vonzott valami megfoghatatlan.

Első táncuk esetlen volt, de tele nevetéssel, és azzal a pillanattal kezdődött egy szerelmi történet, ami később az időt és az előítéleteket is legyőzte.

Évekig jártak együtt – kirándultak, kézen fogva sétáltak, és esténként együtt nézték kedvenc NASCAR-versenyeiket.

Paul nyugodt és védelmező volt; Kris életvidám, társasági ember – a kettejük közti szívverés.

1988-ban elhatározták, hogy összeházasodnak.

Akkoriban ritkaságnak számított, hogy két Down-szindrómás felnőtt házasságot kössön.

Sokan azt mondták Krisnek, hogy „soha nem lesz feleség”.

Ő csak mosolygott – és bebizonyította, hogy tévedtek.

Egy kis templomban, New York állam északi részén, barátok és családtagok körében mondták ki az igent.

Házasságuk az egyik leghosszabb ideig tartó kapcsolat lett Down-szindrómás párok között – több mint 25 évig tartott.

Egy csendes, mégis boldog életet építettek együtt:

Paul egy elosztóközpontban dolgozott, Kris pedig egy közösségi segítő programban; mindketten önkénteskedtek, és apró, szívmelengető szokásokat ápoltak – hegyi kirándulások, házi készítésű születésnapi torták, és a Valentin-napi üdvözlőlap, amit Kris minden évben ott hagyott Paulnak a konyhaasztalon.

Nem voltak nagy gesztusaik, csak sok-sok apró, szeretetteljes pillanat, amelyek összeszőtték közös életüket.

A sors próbára tette őket, amikor Paul a hatvanas évei elején korai demenciát kapott.

A szerepek megfordultak.

Kris, aki maga is cukorbetegséggel küzdött, lett a gondozó – ő adta be a gyógyszereit, ő vigasztalta, és ő maradt az egyetlen ismerős arc Paul egyre halványuló világában.

Amikor már tudták, hogy kevés idejük maradt, elhatározták, hogy megújítják házassági fogadalmukat.

Egy csendes kápolnában, könnyekkel és szeretettel teli légkörben ismét kimondták ugyanazt az ígéretet, amit évtizedekkel korábban.

Paul egy évvel később hunyt el.

Krisnek valaha azt mondták, soha nem megy férjhez, soha nem ismeri meg az igazi boldogságot.

De ő ugyanahhoz a férfihoz ment hozzá kétszer, megélt egy egyszerre hétköznapi és rendkívüli szerelmet, és olyan házasságot épített, ami ellentmondott minden statisztikának és előítéletnek.

Boldogok voltak – nagyon, nagyon sokáig. 💞

Az ő történetük emlékeztet minket arra, hogy a valódi szeretetnek nincsenek határai – sem kor, sem betegség, sem állapot nem szabhat neki gátat.

A szerelem két bátor szív története, akik örökre egymásnak ígérik magukat – és minden egyes nap be is tartják ezt az ígéretet. 

Forrás: https://www.facebook.com/tortenetekanagyvilagbol.official