Mikor bringázni járok, út közben látom ezt az épületet.

Nem adja vissza a fotóm, legközelebb igyekszem jobb képeket lőni róla, - de nekem kicsit olyan horrorfilmes helyszín hatása van.

Évekkel ezelőtt volt egy olyan tervem (akkor nem találtam hozzá megfelelő helyszínt-illetve a vonatról Tatabánya felé láttam, de nem tudta az ottani fotós ismerős belőni, melyik helyre gondolok), 

tehát egy baljós, kietlen tájon készítsünk divatfotókat, ahol valamilyen  ipari épület kéménye"füstöl" a háttérben. (-mintha egy krematórium lenne.🤔) 

Várok még egy kicsit, hogy mutat majd fotón, ha kikopnak a táj színei és lehullanak a levelek, de van egy olyan érzésem, hogy ez a helyszín tökéletes lesz.

A charcoal-kobalt-petrol-burgundi-fekete ruhák pedig nagyon szépen fognak mutatni előtte. 🤔

 

 Ma van a szülinapom.

*

Megvan az az érzés, mikor nem is ismersz valakit, de vágysz rá, hogy legalább ma mondjon valamit? 😅

Úgy érzem egyébként is félreértettem, és most szégyenlem magam. 

Igyekszem "elbújni" ezentúl, ne csináljak magamból még nagyobb hülyét.

*

Betegség és rossz idő miatt nem lesz ma party, mondjuk ezen a számon nem annyira van már mit ünnepelni. 😅

Éljen, újabb graffiti fogadott a rolón.😅 Bevallom, nem egészen őszinte az örömöm, mert van egy tervem, de az nagyon nem ez....és igazán pártolom én a művészetet is, de ez szintén nem az....

A héten már csak szombaton leszek a mellékállásomban, így a többi napon úgy döntöttem előbb jövök el és magammal is foglalkozom egy kicsit. 

(Valami ilyenre gondolhattak régen, mikor arra hivatkozva nem engedték a nőket olvasni, merthogy az veszélyes.😂 )

A Stresszkontroll című könyvben Joan, az írónő, világosan felhívja a figyelmet a pihenés, mozgás, kellemes időtöltés fontosságára (nyilván a kulcsszó az volt nálam, hogy azt "ígérte", hatékonyabban tudok dolgozni is utána. 😂) 

Nem tudok rájönni, hogy valami olyan területet edzettünk a legutóbbi neurofeedbacken, ami érzelgősebbé tett-ez nem jött be nekem, vagy  egy olyan stresszes és mindenféle életterületen változással teli hetem volt, amit enélkül sokkal rosszabbul viseltem volna...🤔igyekszem ezeket az alkalmakat is benyomorgatni a hetembe valahogy.

A jó dolgok egyébként pörgetnek, és a suli egyelőre a korán kelésen kívül az.

Voltak egészen jó pillanatok is – például egy váratlan mozzanat pár napja, aminek nagyon örültem. Aztán eszembe jutott, hogy a virtuális ajtó pár hete zárva maradt… ne gondoljam túl.😞

Ha egy ilyen apróság ennyire meg tud érinteni, akkor el sem tudom képzelni, mit lenne képes kihozni belőlem.

Megrendeltem a csodás új ablak matricákat, a felújítás végén az üzletem nevét is megváltoztatom.

Az asztrológusok szerint most még picit akad minden, de pár nap múlva végre előre mozdulnak a csillagok. 

Én is így érzem: hamarosan leadom a szezon utolsó rendeléseit, és jöhet az új kollekció — alig várom, hogy ne csak gondolkodjak, hanem végre alkossak.😍

Érdekes, hogy esőben sétálni (valakivel), lehet az egyik legromantikusabb dolog is a világon, közben ugyanaz a dolog egyedül a magányunkat juttatja eszünkbe.

Néha úgy viselkedem, mintha nem vágynék közelségre… pedig csak félek tőle. 

Szembejött velem egy ilyen az egyik pszichológus oldalán, akit követek.

"Hat másodperc csók. Húsz másodperc ölelés. Ennyi kell, hogy a test végre elhiggye, biztonságban van. Hogy az oxitocin elkezdjen áramlani, és lassan lecsendesítse a zakatolást belül. Ez a hormon nem pusztán a kötődést erősíti, a szívritmust is szelídíti, a légzést elmélyíti, és azt az ősi üzenetet súgja, maradhatsz, nem kell futnod, nem kell védekezned.

Az érintés önmagában kevés. A test először gyanakvó, figyel, vár, még nem adja meg magát. Csak akkor engedi le a falakat, ha érzi, hogy nem sietünk sehová. Ha a kéz nem csak odakap, hanem marad. Ha az ölelés nem gesztus, hanem jelenlét. Akkor indul be az a lassú, mély belső váltás, amelyből nyugalom és biztonság születik.

A rutinszerű érintés nyom nélkül tovatűnik. Az idegrendszernek idő kell, hogy lenyomatot hagyjon benne egy ölelés. Idő kell, hogy a nyugalom testté váljon. Mert nem magától az érintéstől születik meg a béke, hanem abból, hogy elég ideig maradunk ahhoz, hogy a másik is elhiggye, itt vagyunk."

🤷

Szabó Lőrinc: Valami örök

Valami örök tovasuhogás

valami csöndbe, puha végtelenbe,

valami tegnap, mely mintha nem is lenne,

valami vízalatt ragyogás,

valami messze, panasznéma gyász,

valami jaj, melynek már nincs keserve,

valami vágy s a vágy tilalma benne,

valami könnyű, szellőhalk varázs,

valami, ami nem is valami,

valami még kevesebb, az, ami

valami tüstént kezd csak sejleni,

valami lassú, árnyhűs rejtelem,

valami, ami újul szüntelen,

valami gyors, lőtt seb a szivemen.

mintha Rodin egyik alkotása lenne

Ligeti Miklós: Éva (Magyar Nemzeti Galéria)

..

"Éreztem, hogy az agyam nem tud több információt befogadni, nem akar több elméletet és magyarázatot arra, mi miért van vagy nincs. 

Éreztem, hogy a testem nem akar több olyan testet befogadni, ami magyarázatra szorul, mert nem bírok el több magyarázatot. Éreztem, hogy leegyszerűsödtem arra a puszta érzésre, hogy jó-e vagy nem, hogy igaz-e, és önkéntelenül irritálni, taszítani, fárasztani, untatni kezdett mindaz, ami nem tűnt tisztának, mindegy volt minden érvelés. Véget akartam vetni mindenféle oknyomozásnak, és csak megélni azt, ami van, olyan egyszerűen, ahogyan az van. Lecsupaszodott a világ, és a magyarázatok nélkül – miszerint kellene, jó lenne, illik, mit szólnak – nagyon kevés dolog maradt meg önmagában. Éreztem, hogy csak én tudom leállítani saját magamat, de már nem az van, hogy le akarom állítani, hanem egyszerűen nem tudom nem leállítani. Éreztem, hogy már csak alapdolgokat szeretnék, mint például a föld, az ég, a fű. Ez alatt azt értem, hogy elementáris erővel elkezdtem primer dolgokra vágyni, mint a természet tapintása, érintése, beszívása, érzékelése. Meztelen talpam a füvön, fekvés a nyers földön egy réten, egy mezőn, egy erdőben. Csend. Csak csend vagy jó zene. Vagy nagyon tiszta, egyszerű, halk szavak. Nem volt olyan vágyam, hogy elűzzem a szorongást, hanem egyszerűen csak együtt szerettem volna lenni vele. Velem, magammal. Úgy, ahogy vagyok, ahogy az életem van. Megállni benne, hagyni. Egy kicsit megtapasztalni, milyen lehet egyetlen helyben állni, negyvenöt év után először. Levegőt venni és érzékelni, hogy az milyen. És mindezt már nem akartam, hanem nem tudtam nem tenni. Ez egy másik paradigma, másik létezés. A magyarázatok vége.

Már nemcsak tudtam, hanem a testemben éreztem, teljes bizonyossággal, hogy minden olyan kapcsolati forma, legyen az családi, szerelmi, baráti, munkahelyi, ami hamis, ami valami módon nem tiszta, nem integrált, az irritál, mert így nem is integrálható, ezért elidegenít, és elkezd szétbontani. És ezt a bomlást már a legelső induló másodpercben megéreztem, a gyomromban, a torkomban, a szívverésemben. És már nem tudtam benne maradni. Nem fogtam magamat vissza, nem is akartam, nem is indokoltam feltétlen, volt, hogy csak odébbálltam, volt, hogy annyit mondtam, kösz, nem. Egyszerűen leolvadt rólam a máza annak, hogy jónak kell lennem. Nem jó akarok lenni, csak valóságos, igaz." (Intimitás és hasadás, részlet. Bemutató: 2025. október 9., 18:30, Margó Irodalmi Fesztivál)

Tisza Kata

https://www.facebook.com/share/16nmQeBQrP/