A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kedvenc vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kedvenc vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 27., hétfő

történnek a furcsaságok-hogy mást ne mondjak-nem a legjobb mostanában a csillagállásom biztosan=D
életem minden fontos (és kevésbé fontos) területén is történt néhány nem túl vidító esemény!mindössze 2-3nap leforgása alatt,ráadásul mindez nagyjából előjelek nélkül, sőt....!
....
van pár jó barát, aki valóban barát, és ilyenkor 1üveg vodka és egy jó nagy beszélgetés alkalmával rájön az ember , hogy mit és hol rontott el/mi utalt arra, hogy ez fog történni/ ha valamiben jók vagyunk ismerjük el és készüljünk fel az irigyek támadására(vagy ha már korábban is rájött) akkor helyre pakolja az agyában a dolgokat, és jöhet a szokásos horoszkópos agy-kikapcs=D
....

azért a placidusban muszáj volt bepötyögnöm az utóbbi 3nap dátumát, és mondja valaki, hogy hülyeség....ami csak létezik, minden rosszat felsorolt!

DE, eszembe jutott erre egy kedvenc versem:




Az leszek, amivé ti tesztek,
ellenségeim, ti neveltek!
A hazugság s gazság, amit
tűrnöm kell, mind csak kitanít:
ti magatok készititek
iszonyú fegyvereimet.

Nem vagyok már a régi jámbor,
ki félt a saját igazától
és hogyha kés szaladt belé,
sirt s vérzett, de csak befelé,
vér s könny másra kell már nekem
és mindenre emlékezem.

Tudod, mit tettél velem... akkor ?!
Emlékezz, gaz, s irtózz magadtól,
irtózz, bitang: bünöd tovább
nőtt a néma éveken át
és amit törleszteni kell,
már sokakkal számolod el!

Hiába az erőd, a pénzed,
én több vagyok s messzebbre nézek,
még tűrök, és még hallgatok,
de már nem vagyok rabotok,
kínom már nemcsak az enyém,
egy egész ország vagyok én.

Még várok, még csak készülődöm,
szeretném, hogy a béke győzzön,
de ha kell, a fegyveretek,
az fordúl már ellenetek:
sorsotok lesz, amivé tesztek,
vigyázzatok, mert ti neveltek!

Szabó Lőrinc : Ellenségeimhez

+

"..egyre jobban
bírom ezt a komédiát,
s már egész jól megférünk, én és árnyékom ura a világ:ha tetszem neki, mosolyogva
meghajlok s fütyülök reá, s ha leszamaraz, hódolattal
visszabődülök, hogy:I-á!"Sz.L.

2012. január 30., hétfő

még hordják....

végre fél év után rájöttem, hogyan tudnám kiírni magamból azt ami böki a csőröm(és a csupán szakmai bejegyzéseket)miért váltották fel hirtelen a magánéleti ömlengéseket tartalmazó bejegyzések..

ok:

"... Megölt engem barátom.
Kinek vagyok barátja most?!
Összetereltek útszéli kövek.
Vértócsából bogárhad csipkedett ki.

Igen: vörös tó lett belőlem.
Állatok itatója.
- Partok között átívelő híd...
Hangos lények otthona-fészke.

Megölt engem barátom.
Éj éjre jött.
Kidőltem. Szétomoltam.
De épületté, szent edénnyé lettem és, ó,
tündökléssé belül!"

Nő falt belém.
Testek tajtékkő-partja szívott
zengő patakot, engem.
Fény fonnyasztott.
Ah, és elhajított anyám,
kis nyári csokrot, mely kehelyként rajta nyíltam.
Felkoncolt csörtető apám.
Ó, csókok eltiport ágyásai!
Ó, jaj!
Hol a hazám?!

- Kitéve pörén a bőgő időbe:
tanulj önuralmat! Tanulj keménységet!
Tanulj kenyér után lopózni!
Kövér italt rágj!...
Tanulj meg hálni úszóhíd-zugokban!
Tanulj meg járni rongyosan!
Hívjanak csavargónak!
Tanulj meg fojtogatni!
A vért tanuld meg!
Tanulj meg elmerülni! És egy lenni a
meg-nem-számláltakkal: kicsiny s valóban egy!
Tanulj undokságot s dögöt ölelni!
Féreg-fiókát táplálj szíveden!
Tanuld meg: semmitől sem menekülhetsz. S a végén
nem maradhat tőled semmi idegen.
Ízleld meg a gonosz magányt, a keserűt...

De mindezek révén végül tanuld meg:
mondatod kalapálni,
csiszolni szód,
élesíteni szellemed,
késszé faragni versed...

Előre! Ember! Mozgósítsd magad!

(Johannes R. Becher : A költő)


hatás:

Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.

(Karinthy Frigyes : Előszó)


/Schiele:woman's back/

még hordják....

Hogy nemrég partra dobta
a vihar,
mennyit kinlódott ez a
pici hal!

Puha ringásból érdes
szögletek
közé zuhant, sors és vad
rémület

fogta fogóba, zord kő,
az alá
beszorult, – ott ficánkolt
még soká,

s ott fult meg az esőben
szomjasan;
halott kis szája most is
tátva van.

A száj most már örökre
így marad,
kapuján ki-be hangyák
rajzanak,

boldogan, izgatottan
cipelik
haza a drága préda
részeit,

az istenküldte, édes
uj vagyont –
holnap már csak pikkely lesz
itt, s a csont,

s az üres száj, mely sohse
mondja ki,
hogy hogy fájt neki nemrég
valami.

(Szabó Lőrinc - Valami fájt)



2012. január 12., csütörtök

holtsúly

hihetetlen, ha minden suicide-abb időszakomban csináltatnék egy piercinget vagy tetkót(ahogy ilyenkor tervezem) nem lenne szabad bőrfelületem, ilyenkor nem értem miért érzek arra beteges vágyat h. telefirkantsam, vagy teleaggassam a testem--lehet sutyiban emos vagyok-hmm.....

ma láttam egy ilyet, és rögtön beugrott ez a kedvenc vers Szabó Lőrinctől természetesen:
''Csúnya volt és piszkos és szegény volt,
hogy telt neki jegyre, nem tudom,
de őt néztük mind, az üdvözült lányt.
ahogy itt ült a villamoson,
karonfogva szótlan szeretőjét,
aki, mint ő s mint a többiek,
munkában (vagy inkább munka nélkül)
előbb-utóbb egész tönkremegy.
Én is őt néztem a havas éjben,
mint egy kutyát, oly idegenül;
csodálkoztam, hogy oly nyomorúlt, és
csodálkoztam, hogy mégis örül.
Csúnya volt és piszkos és szegény volt
mindkettő, s éhes biztosan;
sírni kellett volna a szánalomtól,
elborzadni, hogy ilyesmi van,
Sírni kellett volna a szánalomtól,
de mi voltunk a szánalmasak;
mi voltunk a vakultfényü lámpák
halott gépek, vacogó vasak,
mig az a két proli, mint a villany-
szerkezet, mely kontaktust talált,
titokzatos emlők túlvilági
áramába kapcsolta magát.
Ült a kocsin mindenféle ember
egy sem akadt náluk koldusabb;
s épp ezért majdnem isteni gúny volt,
hogy oly jól érezték magukat.
Testük átgyúlt, lobogott az arcuk
s hirdette, hogy mi a szerelem:
«Szépség, erő, ész és pénz hiába,
külőnb édent nem kaptok ti sem!»
Ezt hirdették, bár egy szót se szóltak
s szemük is csak egymásnak beszélt.
Mint két angyal szálltak le, s a szájuk
a sötétben rögtön összeért.
A vezető rákapcsolt. Megyünk már,
visz a kocsi, szikrázik, morog.
Szégyeljem, hogy voltam boldog én is?
Nagyobb szégyen, hogy most nem vagyok!
Nézek ki a földre, föl az égre:
állati zürzavar a világ,
csillagok csordái és a férgek
és mi és ők: egy örök család.
Menj, gőg, fázom! Nincs mit undorodni!
Visz a halál, visz, hazafele.
S a mindenség üzenete megcsap,
mint egy nagy istálló melege.''




holnaptól Ensor kiállítás a KOGART Házban!=)
jöjjön az egyik kedvencem:



2011. december 20., kedd

a hétvégét ha elkezdem cezúrázni, rájövök h. semmit nem kéne róla feljegyezni, hátha teljes feledésbe merül=D

találtam 4csodaszép modellt, de közülük 2t tudtam megkeresni neve alapján-az egyik, akit megtaláltam tiszta Mihalik Enikő fazon, nagyon durva!vele kell egy sorozat még mielőtt kimegyek!de a másik 2lányt is elő kell valahogyan kerítenem!!=/

a kiadóban most szünet lesz január 2-ig--remélem buliból indulok majd dolgozni!
addig igyekszem pár fotózást tető alá hozni!-kezdjük csütörtökön egy macskanős---femme fatale-os---Bridget Bardot-s témával

a mai napomról/ra ez a vers ugrott be:

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- - - E csöndet ismerem.

Kaffka Margit : Csend

:libabőr!sajog-hasogat:


2011. december 13., kedd

Blo

ha haragszom a ''világra'' , bekékülök

ilyen vagyok épp ni:



és az egyik kedvenc versem mely talán jól tükrözi a hangulatomat(na jó félig, m. lehet inkább az Ellenségeimhez vagy a Magány c. kellene=/)
de ez a Komédia c. ami először beugrott-természetesen Szabó Lőrinctől


Ő parancsolt, én meg vitáztam,
ő győzött és vesztettem én.
Így ment ez sokáig, de most már
túljárok a világ eszén.

Add meg, muszáj, mondtam magamnak,
add meg, ami az ördögé,
s amit megmenthetsz, azzal indulj
igazi céljaid felé!

És megfogadtam a tanácsot
és lettem könnyű és szabad,
beállítottam a helyemre
kulinak az árnyékomat,

megbékültem a butasággal
és teszem, amit tenni kell,
nincs rá időm, hogy nyomorult kis
csetepatékban múljak el,

és íme, bírom, egyre jobban
bírom ezt a komédiát,
s már egész jól megférünk, én és
árnyékom ura, a világ:

ha tetszem neki, mosolyogva
meghajlok s fütyülök reá,
s ha leszamaraz, hódolattal
visszabődülök, hogy: I-á!



2011. december 9., péntek

-

kicsit a padlón vagyok, lesz ez még így sem

jöjjön 2vers, ami mindig eszembe jut ilyenkor:


Van olyan perc,mikor szívünkben
az élet lángja fellobog,
van olyan perc,mikor aszt hisszük,
hogy lehetünk még boldogok.
Szép asszonyarcok hosszú sorban
reánk ragyognak,intenek,
velünk vannak a csókban,borban
Ámor és Bacchus istenek.

De oly múló a mámor üdve,
elszáll az ámító remény,
nem ígér édes boldogságot,
miként a mámor éjjelén.
S míg ránk tolul a végzet átka,
amely lelkünkre visszajár-
szívünk olyan,olyan üres lesz,
mint a mámort adó pohár.


(Ady Endre: Van olyan perc....)


és a másik:

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

(József Attila: Reménytelenül)

2011. november 23., szerda

skorpiók hava

Most Tina születésnapjával nyilvánvalóvá vált- mától átléptünk a nyilas csillagjegybe, úgy gondoltam csinálok egy bejegyzést a nagy kedvenc művészekről, mert igen sok kedvenc festőm, költőm, stb. született a skorpió havában!


November 22-én, a jegy utolsó napján született VilLe Valo-a HIM frontembere és Ady Endre, 2 nagy kedvencem!

HImtől egyik legkedvesebb számom:
Heartache Every Moment
és:
The sacrament

és Ady Endrétől egyik legkedvencebb versem--a gimiben az volt a feladat, válasszunk ki egy Adyt, ami az ''enyém''--ebben az volt a rossz h. ugyan nagyon hamar megtanultam, de nagyon elbőgtem magam közben, ezáltal nem nagyon derült ki, hogy valóban tudom=)

Van olyan perc, mikor szivünkben
Az élet lángja fellobog,
Van olyan perc, mikor azt hisszük,
Hogy lehetünk még boldogok.
Szép asszonyarcok hosszu sorban
Reánk ragyognak, intenek,
Velünk vannak a csókban, borban
Ámor és Bacchus istenek.

De oly muló a mámor üdve,
Elszáll az ámitó remény,
Nem ígér édes boldogságot,
Miként a mámor éjjelén.
S míg ránk tolul a végzet átka,
A mely lelkünkre visszajár -
Szívünk olyan, olyan üres lesz,
Mint a mámort adó pohár.

Van olyan perc....



Haladjunk visszafelé, november 21-én született egyik kedvenc festőm: René Magritte

(remélhetőleg a ''Ceci n'est pas une pipe''ciiműt mindenki ismeri!)

az én kedvenceim tőle:



Vuillard november 11

bár Denis-vel keverem,és tőle nincs konkrét kedvenc kép, de a Nabis jó-rengeteg sárgát használ és szeretem ahogy a nőket ábrázolja!

vele egy napon november 11-én még Dosztojevszkij!


az életrajzi regény beugrott(David VVeiss:Meztelenül jöttem)sejtettem, hogy ő is ide fog kerülni!!Rodin







Canova november 1 -Amor és Psyche

a róla tartott előadásom kapcsán olvastam,. hogy mennyire ridegnek tartják a szobrait!--szerintem semmi köze a ridegséghez!


Picasso oktober 25

a Kék korszak minden darabja gyönyörű, de nekem erről van repro a szobám ajtaján=):



A rózsasziinből is egyet:




2011. szeptember 5., hétfő

Kaffka Margit: Csend

nem tudom miért ma ez valahogy eszembe jutott:
Kaffka Margit: Csend
Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
– – Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
– – – E csöndet ismerem.