Elkezdtük a csoporttársaimmal, tanáraimmal összevissza jelölgetni egymást...van akivel 2x láttuk egymást eddig....ugye?
....de akit heti szinten többször látok és valami csoda folytán korábban még rám is köszönt (persze nem mindenhol, és már ez is csak múlt idő) az meg az egyoldalúbb instán sem jelölt vissza....😏
nem akar múlni a szomorúság, sőt..
nem megy a reboot 😔
Mondanám, hogy nem tudom mi van a napokban a levegőben-mi okozza a káoszt-, de hiszek az asztrológiában....
PLútó kedden előre indul, eddig retrográd volt, az elég rosszat jelentett, (már el is felejtettem, hogy ennek köszönhetem azt a sok furcsaságot az utóbbi fél évben).
Ez a transzformáció bolygója, és nekem a 7-es házamban halad-hát hol máshol?! :D célorientált karrieristának dob egy ilyet a rendszer....
Egyébként azt mondják az elején és a végén a legerősebb a hatása és retrográdban rávilágít arra, hol/hogyan kell fejlődni az adott területen belül- (jelzem, nem jöttem rá :DD majd megkérdezem a chat gpt-t :DD)
Egyébként ezért szeretem az asztrológiát. Ha valaki későn érő típus, mint pl. én, annak jó kis önismereti "útmutató".
Október 13. pedig átlép a jegyembe a Vénusz. A saját bolygónk saját jegyében felerősödik, remélem nyugit hoz és harmóniát. :)
Elvileg csütörtökön lesz a szülinapi bulim "végre", hátha addig a kedvem is felzárkózik -szóval aznap: ˇ"vadállatot csinálok magamból, hogy megszabaduljak az emberi lét fájdalmától" =megiszom vagy 2 pohár bort :D...már ha a legjobb barátnőm is megnyugszik:/
-Apukám kb aznap tér haza...(az üzletem nyitása előtt láttam talán utoljára, másfél éve)....és a Papám halálának az évfordulója is rohamosan közeledik....sanszos, hogy lesznek itt még érzelmi amplitúdók.
Mondanám, hogy bringázhatok orrba-szájba, hogy elérjem a chi-t, de ma kilyukadt az első kerék....😤😤😤😤😤..na itt aztán először igazán feldühödtem, hogy az én életemet nem fogja még egy tárgy is irányítani....mostmáraztánelegemvan....de lesétáltam, úgyis jobban szeretek....ez már semmi nem volt a hetemhez képest 😅
A Tesóm megmondta a tutit arról, amiről többet nem írok, 😔☺️ ha valaki így viselkedik (offline <->online) van valakije....és hát az tilos zóna....gondolom igaza lehet, én ehhez tényleg nem értek..🥴
A mellékállásomat nagyon nehezen bírom, most is 2 nap hajnaltól éjfélig következik :(
Át akarok menni 20 órára novembertől... havi 1 nap szabadnap lehet kevés és a hivatásom rovására nem mehet semmi, hiszen ez épp azt hivatott segíteni.
''Az a fajta ember voltam, aki átkel az óceánon valakiért, aki még az utcán sem sétálna át miattam.
Bocsánatot kértem, bár nem tettem semmi rosszat.
Sokáig tartott, amíg megértettem, hogy nem mások tettek szomorúvá, csalódottá, hanem a saját tévhitem, hogy mindenkinek ugyanolyan szíve van, mint nekem...”
(Jodie Foster)
most itt van apropó, több is.... barátok, családtagok, szerelmek
"
Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni,
A zöld mezőt, a sok virágot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni,akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted
Tettél – e jót, láttál – e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
nem rohanni, csak emberré lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!…Nincs időd! "
Szádeczky-Kardos György: Nincs időd
facen találtam, szerintem nagyon megható
Az 1980-as években Paul és Kris Scharaun egy táncon ismerkedtek meg – egy olyan rendezvényen, amit fogyatékkal élőknek szerveztek. Kris egyszerű ruhát viselt, de a mosolya beragyogta a termet; Paul, aki eleinte félénk volt, nem tudta levenni róla a szemét.
Mindketten Down-szindrómával éltek, de azon az estén nem léteztek címkék – csak két fiatal, akiket egymáshoz vonzott valami megfoghatatlan.
Első táncuk esetlen volt, de tele nevetéssel, és azzal a pillanattal kezdődött egy szerelmi történet, ami később az időt és az előítéleteket is legyőzte.
Évekig jártak együtt – kirándultak, kézen fogva sétáltak, és esténként együtt nézték kedvenc NASCAR-versenyeiket.
Paul nyugodt és védelmező volt; Kris életvidám, társasági ember – a kettejük közti szívverés.
1988-ban elhatározták, hogy összeházasodnak.
Akkoriban ritkaságnak számított, hogy két Down-szindrómás felnőtt házasságot kössön.
Sokan azt mondták Krisnek, hogy „soha nem lesz feleség”.
Ő csak mosolygott – és bebizonyította, hogy tévedtek.
Egy kis templomban, New York állam északi részén, barátok és családtagok körében mondták ki az igent.
Házasságuk az egyik leghosszabb ideig tartó kapcsolat lett Down-szindrómás párok között – több mint 25 évig tartott.
Egy csendes, mégis boldog életet építettek együtt:
Paul egy elosztóközpontban dolgozott, Kris pedig egy közösségi segítő programban; mindketten önkénteskedtek, és apró, szívmelengető szokásokat ápoltak – hegyi kirándulások, házi készítésű születésnapi torták, és a Valentin-napi üdvözlőlap, amit Kris minden évben ott hagyott Paulnak a konyhaasztalon.
Nem voltak nagy gesztusaik, csak sok-sok apró, szeretetteljes pillanat, amelyek összeszőtték közös életüket.
A sors próbára tette őket, amikor Paul a hatvanas évei elején korai demenciát kapott.
A szerepek megfordultak.
Kris, aki maga is cukorbetegséggel küzdött, lett a gondozó – ő adta be a gyógyszereit, ő vigasztalta, és ő maradt az egyetlen ismerős arc Paul egyre halványuló világában.
Amikor már tudták, hogy kevés idejük maradt, elhatározták, hogy megújítják házassági fogadalmukat.
Egy csendes kápolnában, könnyekkel és szeretettel teli légkörben ismét kimondták ugyanazt az ígéretet, amit évtizedekkel korábban.
Paul egy évvel később hunyt el.
Krisnek valaha azt mondták, soha nem megy férjhez, soha nem ismeri meg az igazi boldogságot.
De ő ugyanahhoz a férfihoz ment hozzá kétszer, megélt egy egyszerre hétköznapi és rendkívüli szerelmet, és olyan házasságot épített, ami ellentmondott minden statisztikának és előítéletnek.
Boldogok voltak – nagyon, nagyon sokáig. 💞
Az ő történetük emlékeztet minket arra, hogy a valódi szeretetnek nincsenek határai – sem kor, sem betegség, sem állapot nem szabhat neki gátat.
A szerelem két bátor szív története, akik örökre egymásnak ígérik magukat – és minden egyes nap be is tartják ezt az ígéretet.
Forrás: https://www.facebook.com/tortenetekanagyvilagbol.official
