Nos....az úgy történt, hogy épp azokban a napokban beszélgettünk unokatesómmal, amikor a felvételi eredmények kihirdetésre kerültek és ezzel volt tele a sajtó.
Szóba kerültek az aktuális tanulmányai, és megemlítettem, hogy egyébként nekem is célom majd valamikor jelentkezni és elvégezni egy (lehetőség szerint) művtöri szakot az alkotóművész végzettségeim mellé.
Kérdezte mire várok? Hát mondtam, hogy gondolom újra kellene érettségizni, stb.stb. kiderült, hogy nem így van, ráadásul pár napon belül indul a pótfelvételi, igazán nem veszítenék vele semmit, ha már most megpróbálnám-gondoljam át.
Igen bőséges információval tudott szolgálni a jelentkezés menetéről, ráadásul tanácsot is tudott adni HR-esként és nem utolsó sorban olyan hozzám közel álló személyként is, aki születése óta ismer minden jellemhibámmal együtt.
Így "hirtelen ötlettől vezérelve", most adtam le a jelentkezésemet.
Negyed órája pedig megérkezett az eredmény 🎉🍾
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése