Egy Fb eseményhirdetésben láttam, és kiverte a biztosítékot: "motivációt gyűjtünk"--?!?!? Az emberek egy része, tényleg ennyire nem tudja mi a f@szt kezdjen az életével?! "Énidőben" megkeresik, hol veszett el életük értelme.
Gondolom egy ilyen csajos klubnapon megtalálja élete értelmét 2 biomoszatmaszlag közt....szánalom.
Szülői nyomásra lediplomázott, 30 előtt esküvő gyerek+családi ház, aztán rájön, hogy nem is tudja mit akar? -van amelyik 25 körül már kapizsgálja,
de amelyik már 12 évesen kezd el pörögni a hancúrlécen, az kihagyja a sulit is a "látványtervből", és először(?) 20-22 évesen kiégve rájön, hogy élete értelme egy(?) gyerek, és beáll főállású tenyésztehénnek.
Akkor aztán lehet blogolni, tüntetgetni, elkezdeni gyerekkel megvalósítani saját álmainkat, amit a szüleink sajátjaik helyett elnyomták bennünk-csak hogy folytassuk a jó példát, vagy mehetünk női ruha üzletekbe szatírkodni (mert ha frissmama érkezik és női ruha üzletben dolgozol, menekülj!!!!) ééééééés ha túlnőtte a törpe a baba-mama klubot csinálunk egy következőt. (Ha még van kivel.)
Summa summarum-- "énidőben" aztán mennek "motivációt keresni" a csajdélutánra.
Gratulálok
2015. szeptember 14., hétfő
2015. szeptember 5., szombat
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, 2. fejezet
"
II.
"
II.
Így éltem magányosan, anélkül, hogy igazában bárkivel is szót érthettem volna, míg egyszer, hat esztendővel ezelőtt, kényszerleszállást nem kellett végeznem a Szaharában. Valami eltörött a motoromban. És mivel se gépészem nem volt, se utasom, magamnak kellett nekilátnom, hogy zöld ágra vergődjem valahogyan, és kijavítsam a súlyos hibát. Élet és halál kérdése volt ez számomra. Alig egy hétre való ivóvizem volt.
Ott dőltem álomra az első este a homokon, ezermérföldnyire minden lakott helytől. Elhagyatottabb voltam, mint tutaján a hajótörött az óceán közepén. Elképzelhető hát, mennyire meglepődtem, amikor hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl. Azt mondta:
- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!
- Micsoda?
- Rajzolj nekem egy bárányt...
Fölugrottam, mintha villám csapott volna le mellettem. Megdörgöltem a szememet, aztán jól kimeresztettem. És egy apró emberkét láttam, egy teljességgel rendkívüli kis emberkét, amint komoly figyelemmel szemlél. Itt a legjobb kép, amit később csinálnom sikerült róla.
Csakhogy az én rajzom kétségkívül sokkal kevésbé elragadó, mint amilyen a mintája volt. Igaz, nem az én hibámból. Mert ami festői pályafutásomat illeti, attól már hatesztendős koromban elvették a kedvemet a fölnőttek, így aztán nem is tanultam meg rajzolni, kivéve a csukott meg a nyitott óriáskígyókat.
Ámulattól kerek szemmel néztem hát a különös tüneményt. Ne feledjük el: ezer mérföldre voltam minden lakott vidéktől. Emberkémen pedig semmi jele nem volt annak, mintha eltévedt volna, vagy halálosan fáradt, halálosan éhes, halálosan szomjas lenne, esetleg halálosan félne. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerencsétlen gyerek, aki eltévedt a sivatagban, ezermérföldnyire minden lakott helytől. Mikor végre szavamra leltem, azt kérdeztem tőle:
- De hát... hogy kerülsz te ide?
Erre szelíden, és mintha valami nagyon komoly dolgot kérne, megismételte:
- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt...
Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék. Akármilyen képtelenségnek találtam, hogy ezer mérföldre minden lakott helytől és ráadásul halálos veszedelemben: elővettem a zsebemből egy darab papirost meg a töltőtollamat. Hanem akkor eszembe jutott, hogy én főként földrajzot, történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, és egy kicsit kedvetlenül közöltem az emberkémmel, hogy nem tudok rajzolni.
- Annyi baj legyen - felelte. - Rajzolj nekem egy bárányt.
Minthogy bárányt soha életemben nem rajzoltam, papírra vetettem neki a két rajz közül, amire egyáltalán képes voltam, az egyiket: a csukott óriáskígyót. De hogy elképedtem, mikor az emberke azt mondta rá:
- Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban! Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza minden apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.
Hát erre rajzoltam egyet.
Figyelmesen szemügyre vette, aztán:
- Nem! - mondta. - Ez már nagyon beteg. Csinálj egy másikat nekem.
Rajzoltam egy másikat.
Kis barátom kedvesen, de elnézően mosolygott.
- Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, hanem kos. Ennek szarva van.
Megint újat rajzoltam.
Ez se volt jó neki, akárcsak az előzők.
- Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él.
Erre már kifogytam a türelemből. Mielőbb neki akartam kezdeni a motorom szétszerelésének; ráfirkáltam hát a papírra a mellékelt rajzot.
- Tessék - mondtam. - Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz.
Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca.
- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak?
- Miért?
- Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...
- Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány.
A rajz fölé hajolt.
- Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Elaludt...
Így ismerkedtem meg a kis herceggel.
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, I. fejezet
"
1.
Hatéves koromban egy könyvben, mely az őserdőről szólt, és Igaz Történetek volt a címe, láttam egy nagyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. Tessék, itt a rajz másolata.
A könyvben ez állt: "Az óriáskígyó egészben, rágás nélkül nyeli le zsákmányát. Utána moccanni sem bír, és az emésztés hat hónapját végigalussza."
Akkoriban sokat tűnődtem a dzsungelek kalandjain, és egy színes ceruzával nekem is sikerült megrajzolnom első rajzomat. Az 1. számút. Ilyesformán:
Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem őket, nem félnek-e tőle.
- Miért kellene félni egy kalaptól? - válaszolták.
Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni. Ez a 2. számú rajz ilyesforma volt:
Most aztán a fölnőttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves koromban nagyszerű festői pályafutásomról. Kedvemet szegte 1. és 2. számú rajzom kudarca. A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
Más mesterséget kellett választanom tehát: megtanultam repülőgépet vezetni.
Nagyjából az egész világot berepültem. És való igaz, hogy közben nagy hasznát vettem a földrajznak. Első pillantásra meg tudtam különböztetni Kínát Arizonától. Ez pedig fölöttébb hasznos dolog, ha éjszaka eltéved az ember.
Így aztán életem folyamán nagyon sokszor kerültem kapcsolatba komoly emberekkel. Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelből láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem.
Ha olyannal találkoztam, aki kicsit értelmesebbnek látszott, kipróbáltam rajta 1. számú rajzomat, mert azt mindig magamnál tartottam. Meg akartam tudni, valóban megérti-e a dolgokat. De a válasz mindig így hangzott: "Ez egy kalap."
Erre aztán nem beszéltem neki se óriáskígyókról, se őserdőkről, se csillagokról. Alkalmazkodtam hozzá. Bridzsről beszéltem neki, meg golfról meg politikáról és nyakkendőkről. Az illető fölnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe.
2015. szeptember 3., csütörtök
Amikor meglop egy "barát" ?!
Kezdjük az elején!
Volt egy kislány, becsületre, szorgalomra nevelték.
Mikor felnőtt, kemèny munkával, de megkereste azt a pénzt, amire az életben maradáshoz feltétlen szüksége volt.
Sosem vette volna el másét-nem vágyott rá, tulajdonképpen nem voltak túl nagy anyagi igényei sem.
Egy olyan helyen, ahol dolgozott éppen, reggeli és esti leltárt készítettek, nyitó ès zàróblokkal igazolták jelenlétüket, ès a naponta befolyt pènzről még ezen túl is komoly "elszámolást" adtak le.
Egy szèp napon, felhívta a főnöke, és a záróblokkok hiányára panaszkodott.
Csak vitatkoztak, vitatkoztak, mire kiderült kicsit több, mint 110 000ft-nyi hiány gyűlt össze a leányzó leltárjain.
Úgy, ahogy volt, az Andrássy út közepén letámasztotta a bringáját, ès olyan taknyanyála-egybefolyt módon hangosan bömbölt-nem értette ki pályázik az ő becsületére.
Megegyeztek azonban abban, hogy átküldenek neki 2 ilyen leltárpapírt.
Bámulatos, kislány rögtön felismerte, hogy ez bizony az ő neve, de nem az ő "rovásírása" -történetesen a váltótársa gyöngybetűi, aki egész véletlen az egyedüli ember, aki rajta kívül a kasszájához hozzáfér.
110 000ft-ot ellopott az ő nevében az az ember, akiben megbízott és naphosszat csivitelt.
A váltótárs barátja rendőr, így mindig ezzel takarózik, valamint terhes ('94es születésű ugyan ő maga is) -egy ilyen anya mire nevelni majd gyermekét?
....
Most voltunk bent a munkaadónknál. A tulajdonos higgadtan elmondta, tudnak róla mi hogy történt-elég jó bizonyítékokat hagyott maga után.
Elmondása szerint, amit velem tett, az a része a legrondább a dolognak.
A vàltótárs-álnéven?: Gabriella, mindent tagad, még ő vagdalózik, hogy feljelenti volt munkaadóját mindenféle általa kitalált dologgal (és rendőr párjával-aki így történetesen bűnrészes).
.....
Úgy érzem, ha nem jelentem fel becsületsértésért, máskor mással is ugyanezt teszi majd.
.......egy bocsánatkéréssel minimum tartozna
Volt egy kislány, becsületre, szorgalomra nevelték.
Mikor felnőtt, kemèny munkával, de megkereste azt a pénzt, amire az életben maradáshoz feltétlen szüksége volt.
Sosem vette volna el másét-nem vágyott rá, tulajdonképpen nem voltak túl nagy anyagi igényei sem.
Egy olyan helyen, ahol dolgozott éppen, reggeli és esti leltárt készítettek, nyitó ès zàróblokkal igazolták jelenlétüket, ès a naponta befolyt pènzről még ezen túl is komoly "elszámolást" adtak le.
Egy szèp napon, felhívta a főnöke, és a záróblokkok hiányára panaszkodott.
Csak vitatkoztak, vitatkoztak, mire kiderült kicsit több, mint 110 000ft-nyi hiány gyűlt össze a leányzó leltárjain.
Úgy, ahogy volt, az Andrássy út közepén letámasztotta a bringáját, ès olyan taknyanyála-egybefolyt módon hangosan bömbölt-nem értette ki pályázik az ő becsületére.
Megegyeztek azonban abban, hogy átküldenek neki 2 ilyen leltárpapírt.
Bámulatos, kislány rögtön felismerte, hogy ez bizony az ő neve, de nem az ő "rovásírása" -történetesen a váltótársa gyöngybetűi, aki egész véletlen az egyedüli ember, aki rajta kívül a kasszájához hozzáfér.
110 000ft-ot ellopott az ő nevében az az ember, akiben megbízott és naphosszat csivitelt.
A váltótárs barátja rendőr, így mindig ezzel takarózik, valamint terhes ('94es születésű ugyan ő maga is) -egy ilyen anya mire nevelni majd gyermekét?
....
Most voltunk bent a munkaadónknál. A tulajdonos higgadtan elmondta, tudnak róla mi hogy történt-elég jó bizonyítékokat hagyott maga után.
Elmondása szerint, amit velem tett, az a része a legrondább a dolognak.
A vàltótárs-álnéven?: Gabriella, mindent tagad, még ő vagdalózik, hogy feljelenti volt munkaadóját mindenféle általa kitalált dologgal (és rendőr párjával-aki így történetesen bűnrészes).
.....
Úgy érzem, ha nem jelentem fel becsületsértésért, máskor mással is ugyanezt teszi majd.
.......egy bocsánatkéréssel minimum tartozna
2015. augusztus 31., hétfő
"Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:
– Ma rajzolni fogunk.
– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:
– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.
– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:
– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.
A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.
Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.
– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:
– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.
A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.
Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez
Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.
– Ma rajzolni fogunk!
– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:
– Talán nem tudsz rajzolni?
– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?
– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.
– Hogyan kezdjem?
– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?
– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral."
– Ma rajzolni fogunk.
– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:
– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.
– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:
– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.
A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.
Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.
– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:
– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.
A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.
Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez
Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.
– Ma rajzolni fogunk!
– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:
– Talán nem tudsz rajzolni?
– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?
– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.
– Hogyan kezdjem?
– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?
– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral."
2015. július 30., csütörtök
Kedvenc idézetem:
"....mert szegény vagyok, csak álmaim vannak; Álmaimat lábad elé terítem; Óvatosan lépkedj - álmaimon lépkedsz."
A következő blogon találtam a leginkabb tetsző fordítást:
"Ha a mennyország minden ruhája az enyém volna,
Megmunkálva arany és ezüst fényekkel;
Szép kék,áttetsző és fekete ruhák,
Az éjszaka és a fény gyönyörű ruhái.
A lábad elé teríteném minden ruhámat,
De én szegény vagyok,csak álmaim vannak,
Ezért álmaimat terítem a lábaid elé.
Óvatosan járj mert álmaimon lépkedsz."
Az eredeti:
W.B.Yeats:
He Wishes for the Cloths of Heaven (Angol)
Had I the heavens' embroidered cloths,
Enwrought with golden and silver light,
The blue and the dim and the dark cloths
Of night and light and the half-light,
I would spread the cloths under your feet:
But I, being poor, have only my dreams;
I have spread my dreams under your feet;
Tread softly because you tread on my dreams.
Enwrought with golden and silver light,
The blue and the dim and the dark cloths
Of night and light and the half-light,
I would spread the cloths under your feet:
But I, being poor, have only my dreams;
I have spread my dreams under your feet;
Tread softly because you tread on my dreams.
A (kedvencem:) Szabó Lőrinc fordítás-nala pont az utolsó 3sor annYira nem tetszik:
Az ég köntösére vágyik (Magyar)
Volna csak enyém az ég köntöse,
Arannyal hímzett ezüstszínü fény,
Az ég kék, sötét s szürke köntöse,
Melyben az éj jár s a hajnal s a fény,
Azt teríteném lábaid elé:
De minden kincsem csak az álmaim;
Álmaim terültek lábad elé;
Lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.
Arannyal hímzett ezüstszínü fény,
Az ég kék, sötét s szürke köntöse,
Melyben az éj jár s a hajnal s a fény,
Azt teríteném lábaid elé:
De minden kincsem csak az álmaim;
Álmaim terültek lábad elé;
Lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.
2015. június 5., péntek
Szöktetés a szerájból
A napokban megnéztük a Szöktetés a szerájból című Mozart operát.
Kicsi korom óta kíváncsi voltam rá, mindig is izgatta a fantáziamat a mesés balkán színes csodáival, rejtelmes titkaival és a fülledt erotika amit ez a világ ígér.
Új szokás talán az Erkel Színhàzban (legalábbis én még nem voltam ilyen előadáson), hogy a darabok előtt, illetve átállàsokhoz szükséges szünetekben egyik, a darabban játszó énekes a közönség közé lépve, beszél a bemutatott darab érdekességeiről-keletkezésének körülményeiről-egy kis cselekményt mesél-kielemzi, levonja a konklúziót-távlatokba emeli, örök igazságokat, erkölcsi mondanivalót keres, és úgy összességében bemutatja a műfaj sajátosságait, olykor az előadóművészek kategorizálásán keresztül. (Beavatja azokat, akik először látnak operát.)
Jelen esetben a Szelim Basát játszó Hábetler András tette mindezt olyan jo humorral, ha valaki életében először látott operát, ha másért nem is, ezért megkedvelte.
(Az ő neve gyakran elhangzott korábbi előadások szüneteiben, az Operakaland című program kapcsán.)
Neki köszönhetően megtudtuk, hogy számos kiemelkedően nehéz áriájáról híres a mű, úgy mint a 3oktávot lefedő gonosz Ozminé., akit Szüle Tamás alakított (szerintem minden általam látott darabban játszott eddig!
Szerepelt a kedvencem:Szemere Zita, aki a szolgáló lány Blonde alakját tette most feledhetetlenné (számomra mindenképp!)
Láttunk egy újabb kifejezetten jóképű operaénekest, Belmonte szerepében, a hősszerelmes tenor kötelező karaktert- akikre azt a személyleírást kaptuk, hogy "az a férfitípus, akinek minden műszaki érzéke a melegvíz megnyitásában kimerült.-az a tipikus bölcsész fazon ":))))
A főszereplő hölgy Konstanze (mi más lehetne az erényes gyönyörű hölgy neve egy Mozart műben?!), az őt alakító Rőser Orsolya Hajnalka kapcsán viszont folyamatosan az járt a fejemben, hogy valahol az égiek/természet/isten-kinek mi- ha valamiből többet ad, azt máshonnan veszi el. Hangi adottságai a művésznőnek bámulatosak......gonoszsághoz nem akarok leírni, de lehet sejteni mire gondolok.
A jelmeztervező Velich Rita volt.
Barokk és egzotikum találkozása-nekem nagyon tetszett.
Gyönyörűen díszített, egymással színben harmonizáló párok.
Pompa es színkavalkád -es nem lehet egyszerű némelyik énekesnő alakjára tervezni....😁
A művésznő után olvasva megtaláltam, hogy Rómeó és Júlia valamint a Bánk bán jelmezei is a nevéhez fűződnek. (Ezeket szinten nagyon szeretnem megnézni.)
Kicsi korom óta kíváncsi voltam rá, mindig is izgatta a fantáziamat a mesés balkán színes csodáival, rejtelmes titkaival és a fülledt erotika amit ez a világ ígér.
Új szokás talán az Erkel Színhàzban (legalábbis én még nem voltam ilyen előadáson), hogy a darabok előtt, illetve átállàsokhoz szükséges szünetekben egyik, a darabban játszó énekes a közönség közé lépve, beszél a bemutatott darab érdekességeiről-keletkezésének körülményeiről-egy kis cselekményt mesél-kielemzi, levonja a konklúziót-távlatokba emeli, örök igazságokat, erkölcsi mondanivalót keres, és úgy összességében bemutatja a műfaj sajátosságait, olykor az előadóművészek kategorizálásán keresztül. (Beavatja azokat, akik először látnak operát.)
Jelen esetben a Szelim Basát játszó Hábetler András tette mindezt olyan jo humorral, ha valaki életében először látott operát, ha másért nem is, ezért megkedvelte.
(Az ő neve gyakran elhangzott korábbi előadások szüneteiben, az Operakaland című program kapcsán.)
Neki köszönhetően megtudtuk, hogy számos kiemelkedően nehéz áriájáról híres a mű, úgy mint a 3oktávot lefedő gonosz Ozminé., akit Szüle Tamás alakított (szerintem minden általam látott darabban játszott eddig!
Szerepelt a kedvencem:Szemere Zita, aki a szolgáló lány Blonde alakját tette most feledhetetlenné (számomra mindenképp!)
Láttunk egy újabb kifejezetten jóképű operaénekest, Belmonte szerepében, a hősszerelmes tenor kötelező karaktert- akikre azt a személyleírást kaptuk, hogy "az a férfitípus, akinek minden műszaki érzéke a melegvíz megnyitásában kimerült.-az a tipikus bölcsész fazon ":))))
A főszereplő hölgy Konstanze (mi más lehetne az erényes gyönyörű hölgy neve egy Mozart műben?!), az őt alakító Rőser Orsolya Hajnalka kapcsán viszont folyamatosan az járt a fejemben, hogy valahol az égiek/természet/isten-kinek mi- ha valamiből többet ad, azt máshonnan veszi el. Hangi adottságai a művésznőnek bámulatosak......gonoszsághoz nem akarok leírni, de lehet sejteni mire gondolok.
A jelmeztervező Velich Rita volt.
Barokk és egzotikum találkozása-nekem nagyon tetszett.
Gyönyörűen díszített, egymással színben harmonizáló párok.
Pompa es színkavalkád -es nem lehet egyszerű némelyik énekesnő alakjára tervezni....😁
A művésznő után olvasva megtaláltam, hogy Rómeó és Júlia valamint a Bánk bán jelmezei is a nevéhez fűződnek. (Ezeket szinten nagyon szeretnem megnézni.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)