2014. május 27., kedd

2013 Hecendorfer - Budapest Fashion Week


A tavalyi Budapest Fashion Week-ről nem sok posztot láthattatok tőlem, nem igazán voltam elégedett a munkámmal.
Sajnos mindig adott fényre és színpadra dolgozom ki, hogy mi legyen a bemutató tematikája, ezzel idén kicsit melléfogtam.
Kicsit erősebb fénnyel és nagyobb térrel átjönne a hangulata annak, amit a helyszínen (Gundel) láthatott a közönség, így a képeken kicsit visszafogottabbnak..."szétesőbbnek"?! érzem az egészet.


**************

A kiindulópont az volt, hogy egy kicsit középkori körítésben tálalva mutassak be egy egyszerűbb, visszafogottabb-nagyrészt fekete-fehér, inkább csak mintájában díszes kollekciót.
 
A csapatom kíváló volt idén is, Krasznár Zsolt kreálta a  hajakat és Hidasi Balázs - (Modellfénykép Fénykép ) airbrush techikával készítette a sminkeket.
A csapat munkáját Hecendorfer Anita és Pintér Vivien segítette, hogy a végén minden a helyén legyen.






A hajak a gótikára jellemző, csúcsos süvegekre "hajaztak" :-P
a sminket (ami a középkor beteges sápatagságára szerettem volna, ha utal) úgy döntöttem, túlozzuk el, legyen nagyon karikás a szem, nagyon beteges fehér a bőr, élettelen kékes lilás ajkak, akár egy "vízihulla".





Mivel a csapat már elég jól összeszokott, igazi "gesamtkunstwerk" lett a vége; némi gézzel, piros festékkel, tüllökkel és láncokkal felturbóztuk még a hatást.



A zene kiválasztására is igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni, hiszen egy színpadi show-t szeretnék mutatni, egy komplett élményt, ami után a közönség elgondolkodik (ruhán túl), hogy miért?



Hiszen egy haute couture típusú, hordhatatlan látványruha, ami utcai viseletre alkalmatlan okkal születik-nem szívok, nem iszok, nem dohányzom és sosem próbáltam drogokat...:-D 
Idén első bevonuló számként a
Therion: Enter transcendental sleep-et választottuk
hiszen egy láncravert zombit vezetett be az első modell


majd
Marilyn Manson: Sweet Dreams









és
Rob Zombie: Dragula



számaira felváltva vonultak a modellek.







A fotókat köszönjük Zsibinek! =)
További képek: Hecendorfer 2014 Budapest Fashion Week


....jöjjön még a kedvenc cikkem az eseményről (ha a többiekről szóló részt is szeretnéd elolvasni, katt a linkre!)
"Hecendorfer Tímea Személyes kedvenceim voltak a perverz sminkben tálalt modellek, akik lánccal vezették a harisnyába burkolt zombikat. A koncepción túl Timi exkluzív álmokat valósít meg, amikben a nők valóban nagybetűs Nőnek érezhetik magukat. Ruháit elnézve a tündérmesék és futurisztikus gondolatok egyvelege fogalmazódik meg bennem, amik merészséget és azt a bizonyos dögöt hordozzák magukban, amit mindannyian ki szeretnénk hozni magunkból a szürke háziasszonyt túlgondolván. http://hecendorfer.com/"
Antropos


Balázs összefoglalója az eseményről! =)




egyeb media:


2014. május 2., péntek

angel of wood


www.vzsphotography.hu
 


photographer: Zsolt Váraljai 
model:Dóri Rábai
make up designer: Judit S. Huber 
hair designer: Mónika Berghold HairVille Fodrászat
dress designer: Timea Hecendorfer

2014. április 24., csütörtök

így igaz

"..mert szegény vagyok, csak álmaim vannak;
 Álmaimat lábad elé terítem;
 Óvatosan lépkedj - álmaimon lépkedsz."


:-(

2014. április 16., szerda

mediterranean



model: Gréti H.
MUA&hair: Andrea Béki
photographer: Andrea Márton
assistant : Zsolt Nagy
dress: Times Hecendorfer

Les Misérables

Ki szereti a szépirodalmat?


Les Misérables


model (Fantine :-D): Greti H.
MUA&hair: Andrea Béki
photographer: Andrea Márton
assistant: Zsolt Nagy
costume designer : Timea Hecendorfer




Passion

Szeretem ha van mondanivalónk egy sorozattal, vagy egy kicsit többet fejezek ki egy ruha elkészítésével, minthogy kivillantsam azt amire bárki egy konfekciógyártásban készült ruhadarabbal is képes.
Az haute couture pont emiatt jó az önkifejezésre.


Ez egy relativ egyszerűbb darab lesz, egy hálóruha a domborulatokon csatasorba állított kis terepasztalkatonákkal :-D







szerelem-szenvedély-vágy--háború-gyötrődés



model: Gréti H.
MUA&hair: Andrea Béki
photographer:Andrea Marton
assistant:  Zsolt Nagy
dress & theme designer: Timea Hecendorfer

Pre-Raphaelite style

A kedvenc kis hercegnőm születésnapján egy bejegyzés a vele készült sorozatokból, amit még sosem posztoltam.

A képsorozat Szentendrén készült, egy Millais (Halott Ophelia) festmény átdolgozása után.

Szerintem a képsorozat egyik (szintén) kedvenc festőm, Waterhouse világát idézi, aki a Pre-Raffaelita szemlélet szerint alkotta képeit.


Ennél a sorozatnál nem volt célunk egy adott festményt lemásolni, csak a hangulat vitte el ebbe az irányba a képet.


model: Vivien P.
MUA: Ildikó Czagány
photographer: Andrea Márton
assistant: Tibor Németh
dress and theme designer:Timea Hecendorfer